10 cukoralternatíva
2016. április 19.

10 cukoralternatíva

Infarktus, trombózis, daganat, cukorbetegség, gyulladások, köszvény, és még sorolhatnánk, mennyi betegség hátterében áll ott a CUKOR.

Felmerül a kérdés, hogy a szintetikust vagy természetest válasszuk? A szintetikus ugyan nem jelenti azt, hogy feltétlenül káros is az egészségre, de azt sem, hogy nem az. Akkor meg miért kockáztassunk? Válasszuk a természetes cukoralternatívákat.

mez_csepegtetve.jpg

Lássuk a listát: 

Nádcukor - barna színű, de az ára miatt rögtön meg tudjuk különböztetni a barna cukortól (ami nem összetévesztendő a nádcukorral, ugyanis ez csak a hagyományos kristálycukor malátával színezett változata). Több fajtája is van, világosabb és sötétebb színű, nyers vagy kristályos. Égetett karamelles íze van, ezért nem illik mindenbe. Az állaga olyan, mint a vizes homok, apró szemű és nagyon puha. Azonban kalóriatartalma és GI-értéke nem sokban tér el a cukorétól. Mégis egészségesebb, mivel sokkal több a benne maradó értékes anyag és nem terheli annyira az emésztőrendszert mint a cukor.

Méz - a méz a legtermészetesebb édesítőszer, a természet (és a méhek) ajándéka. Majdnem minden dolog édesítésére ugyanúgy alkalmas, mint a cukor, de 40°C felett elveszíti a benne lévő értékes tápanyagok nagy részét. A GI-értéke viszont csak fele a cukorénak.

GI - Glikémiás index egy számérték, mely a táplálékok besorolását jelenti egy 0-100 terjedő skálán, a vércukorszintre gyakorolt hatásuk alapján. Eredetileg a cukorbetegek vércukorszintjének ellenőrzésére fejlesztették ki. A glikémiás index megmutatja, hogy az adott élelmiszerben lévő szénhidrát milyen gyorsan szívódik fel a szervezetben, arról azonban nem tájékoztat, hogy mennyi szénhidrát van egy adott élelmiszerben. Az alacsony glikémiás indexű ételek lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaznak és ezáltal hosszabb ideig tartó teltségérzést okoznak.

Fruktóz - avagy a gyümölcscukor. Természetes formájában ugyan a mézben és a gyümölcsökben található meg, azonban a neve csalóka, mert valójában répacukor elbontásával állítják elő. Majdnem ötvenszer édesebb, mint a kristálycukor, emiatt sokkal kevesebb is elég belőle. Süteménysütéshez kifejezetten javasolt, mert jobban megköti a nedvességet, ezért a sütik tovább maradnak puhák. Lassabban emeli meg a vércukorszintet mint a hagyományos kristálycukor, ezért cukorbetegek is fogyaszthatják. Azonban szénhidráton kívül semmilyen tápanyagot vagy vitamint sem tartalmaz.

Xilit - avagy a nyírfacukor. Először a nyírfából sikerült kivonni, innen ered a neve, de a valóság ennél szürkébb. Valójában kukoricacsutkából és fából állítják elő. Az édessége 60 százaléka a cukorénak, ezért kicsit több kell belőle, viszont kalóriatartalma is csak kb. fele a cukorénak. A GI-je viszont nagyon alacsony és annak is csak a fele szívódik fel, ráadásul nagyon lassan. Lúgosít és nem táplálja a candidagombákat.

Agaveszirup - a tequilán túl, hőkezeléssel és préseléssel szirup is készíthető az agávéból. Több fajtája is létezik attól függően, hogy mennyi az ásványianyag-tartalmuk. A méznél hígabb, de azért sűrű szirup, amely jóval édesebb, mint a cukor. A kalóriaértéke ugyanannyi, de sokkal kevesebb is elég belőle. GI-értéke fele a cukorénak.

Sztívia - a nagy reménység. Nem tartalmaz kalóriát, azonban a belőle készült kivonat 200-szor édesebb a cukornál. Csepp, finomított por, és őrölt levelek formájában is beszerezhető. De van egy nagy hibája, mégpedig az intenzív íze, ami a mesterséges édesítőszerekre emlékeztet. Nagyon kevés elegendő belőle, és cukorbetegek is bátran fogyaszthatják!

Rizsszirup - Főtt barna rizsből előállított édesítőszer, mely állagában és színében a mézre hasonlít. Mogyorós íze befolyásolja, hogy mit édesíthetünk vele. A rizsből nyert szirupban néhány olyan fontos nyomelem is megtalálható, mint a mangán, magnézium vagy a cink. Jó B-vitamin-forrás és ezeken kívül káliumot, kalciumot, nátriumot, vasat is tartalmaz.

Juharszirup - a juharfa nedvéből készül. A fa nedvét lecsapolják, majd a sűrű, édes nedvet használják sütésre, főzésre. Port is előállítanak belőle, ami kétszer olyan édes, mint a nádból vagy cukorrépából nyert cukor. A juharszirup nemcsak édes, hanem sok nyomelemet is tartalmaz, többek között mangánt, riboflavint, cinket, magnéziumot, kalciumot, káliumot és vasat.

Eritritol - a sztívia mellett ez rendelkezik a legkevesebb energiatartalommal. Emiatt nagyon közkedvelt a fogyókúrázók körében. Nem emeli meg a vércukorszintet, mivel nulla a GI-e. A diabéteszesek ezt is fogyaszthatják, csakúgy, mint a sztíviát. Nincs káros hatással az emésztőrendszerünkre és a szájban lévő káros baktériumokra, így biztosítja a fogak védelmét is. Édessége a hagyományos kristálycukornak kb. 70%-ával egyezik meg.

Szőlőcukor - más néven a glükóz egy nagyon egyszerű szénhidrát. A test legfontosabb energiaszállítója. Leginkább sportolóknak ajánlott. Hamar felszívódik a szervezetben és képes megnövelni a vércukor- és inzulinszintet is. Amilyen hamar felszívódik, olyan hamar ki is ürül a szervezetből.

Van választásod!

 keep-calm-and-no-sugar.png

Természetesen, akik valamilyen betegségből adódóan nem ehetnek cukrot, azoknak még ennél is körültekintőbbnek kell lenniük, hiszen több olyan cukorhelyettesítő van, aminek glikémiás indexe ugyan alacsony, de szénhidráttartalma magas.

fb.png

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atiinnz 2016.04.19. 18:38:04

Én a fruktózt nem szeretem, mert hamar raktározódik a szervezetben, és ugyanez igaz például a juhar szirupra. A legjobb alternatíva a stevia (sztívia) vagy a Xyllit, de egyet értek a szerzővel, hogy a legjobb az, ha nem édesítünk pluszban, eszünk így is elég szénhidrátot.

Terézágyú 2016.04.20. 16:15:21

ezek nem csupa E-s mesterséges izesítők??? :))))))))))))

harat 2016.04.20. 17:06:33

Az eritrittel van egy kis gond, hogy nagyobb mennyiségben hasmenést okoz, szóval nagyon óvatosan vele. A sztiviával az a baj, hogy én pl a nagyon erős édesíze miatt nem is eszem, a párom pedig hozzászokási tüneteket mutat, egyre többet és többet használ belőle. A fruktózról, mézről , nádcukorról írtak hát, finoman szólva sem igazak. Ugyanolyan cukrok, mint a répacukor. A legjobb, ha semmit sem használsz. Talán az elején nehéz, de hamar meg lehet szokni. Nekem pl. felüdülés volt, hogy a dolgok visszakapták a saját egyedi ízüket.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2016.04.20. 17:17:01

@midnight coder: Kémiailag valóban hasonló szénhidrátok vannak bennük (glükóz, fruktóz, ill. ezek diszacharidja), azonban mégsem lehet azt mondani, hogy ugyanaz. Mivel nem a szénhidrátfelvétel a probléma: szénhidrátra szükségünk van! Hanem a mennyisége, illetve (és ez is nagyon fontos) a felszívódás sebessége. A nádcukor GI-e 70 alatti. Hát, ha ez nem is valami remek dolog, de jobb a répacukor adatánál.

Viszont a glükózt cukoralternatívának tekinteni... Hát, ez elég meredeknek tűnik. 100-as a GI-e. Ennél magasabb nem létezik.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2016.04.20. 17:18:47

@zZz: A fruktóz mégis lehet alternatíva, mert édesebb, kevesebb kell belőle. A répacukor pedig nem a glükóz és a fruktóz valamiféle fizikai keveréke, hanem egy harmadik vegyület - mely az előző kettőből épül fel. Új vegyület - (részben) eltérő tulajdonságok.

Asidotus 2016.04.20. 18:47:20

Le kell mozogni, és nem lesz gond

Dalae · http://morzsagyujtogeto.blog.hu/ 2016.04.20. 19:59:43

Hát, nekünk sem jött be a sztívia, édesnek egyáltalán nem érezzük, inkább sósnak, fura mellékízzel...

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2016.04.20. 20:18:48

A nádcukor pont annyira nem ér semmit, mint a barna cukor, vagy a fehér cukor.

A szőlőcukor önmagában még sportolóknak sem jó maximum 1-1 élethelyzetben, és alapvetően ez sem egészségesebb. A fruktóz ártalmai ennél kivédődnek, de sportolóknál ez utóbbi nem számottevő, mivel eleve a kevert szénhidrátforrás jobban hasznosul és elégeti.

A fruktóz önmagában és inaktív embernél kifejezetten az ártalmas gyanúba keveredett, nem előnyös szénhidrátforrás. Dietetikusként azt mondom, hogy ez túlságosan bátor javaslat, ami így nem kifejezetten hasznos. Más részek is vitathatóak, de ezek erősen.

pannonfunk 2016.04.20. 21:11:01

@Fermentátor: Van 100 feletti GI indexű étel, amelyik jobban megdobja a vércukrodat, mintha tiszta glükózt ennél, ld. www.glycemicindex.com/foodSearch.php
Persze ennek ellenére igazad van abban, hogy a glükózt egészséges alternatívának tartani erősen megkérdőjelezhető.

midnight coder 2016.04.21. 07:50:59

@Cogito sum: Az hogy valami természetes nem feltétlenül jelenti azt hogy jó, ahogy az hogy valami mesterséges szintén nem jelenti azt, hogy feltétlenül árt is. A kígyóméreg is természetes anyag, mégsem szeretnél belőle nagyobb adagot a szervezetedben tudni.

midnight coder 2016.04.21. 07:58:36

Ezzel együtt szerintem a mai bajon nagy részét egy-két-három olyan vegyszernek a szervezetbe kerülése okozza, aminek nem lenne ott a helye.

De ezek nem feltétlenül a táplálkozás során kerülnek oda, lásd Pl. az autók kipufogógázai a különböző jóféle aromás vegyületekkel, mikro koromszemcsékkel. Aztán van még pár jóféle tényező, Pl. a mezőgazdaságban használt vegyszerek. És persze a népek is tovább élnek mint pár száz éve. Akit 30 évesen agyonvert a tatár, annak nem sok egészségügyi problémája akadt később. Ráadásul belejátszik a dologba az orvostudomány is: ma már sok olyan ember adhatja tovább a génjeit, akik 100 éve meg sem születhettek volna.

khell 2016.04.21. 08:12:41

@harat: "Az eritrittel van egy kis gond, hogy nagyobb mennyiségben hasmenést okoz"

Összekevered a xilittel, az okoz hasmenést, az eritritol nem okoz olyat. 98%-a ugyanolyan formában jön ki belőled ahogy bement.

Az eritritol messze a legjobb az összes közül, mivel nincs kalóriatartalma, annyit eszel belőle amennyit akarsz. Viszont drága, mert elég bonyolult előállitani.

harat 2016.04.21. 09:14:30

@khell: Ehhez képest magáról is ezt állítja , rajta van a dobozán. A konyhámban mind az erithrit, mind a xillit, mind a stivia jelen van, mindhárommal főzök és sütök, kinek ez, kinek az jön be. Nekem pl. egyik se. Nem keverem, mert ismerem mindhármat.

khell 2016.04.21. 09:23:52

@harat: persze, annyira amennyire a gyógyszerek dobozán a mellékhatások között felsorolnak bármit amit a teszt alanyok érzékeltek, vagy érzékelni véltek miközben tesztelték, függetlenül attól, hogy bármi köze volna a gyógyszerhez. (az enyém dobozán egyébként nincs rajta)

De idézek másik cikket:
"Aki életében először fogyaszt xilitoltartalmú ételt vagy bármilyen édességet (például cukormentes rágót), hasmenést tapasztalhat. Ennek az az oka, hogy a cukoralkoholokat a szervezet nem tudja olyan teljességben lebontani, mint a hagyományos szénhidrátokat, így azok a vastagbélbe kerülve hashajtó hatásúak. A tolerancia mindenkinél más.

Az eritritolnak, noha az is cukoralkohol, azért nincs ilyen hatása, mert a vékonybélben felszívódik, és utána a szervezet a vizelettel kiválasztja, tehát a vastagbélbe – oda, ahol a xilit a hashajtó hatását kifejti – alig jut el belőle."

Maradjunk annyiban, hogy a hashajtó hatás pont nem az eritritolra jellemező, hanem a xilit-re. Elképzelhető, hogy valakinek azt okoz, de az valószinűleg szuperérzékeny és a xilitbe bele is halna :)

harat 2016.04.21. 09:31:18

A trendvit 1000 grammos kiszerelésü eritriten rajta van. Egyébként nem tapasztaltam a xilitnél sem, igen népes családom esetében sem. Nem végeztem vizsgálatokat, nem tudok beszámolni arról, hogy másokra milyen hatással van, kézséggel elfogadom az állításodat.

harat 2016.04.21. 09:32:47

@khell: Nem mellesleg nem tudok róla, hogy gyógyszer lenne, ha már szőrszálat hasogatunk.

khell 2016.04.21. 09:55:01

@harat: Nem az én állitásomat kell elfogadni, én sem végeztem reprezentativ kutatást, nézz meg akárhány cikket a témában, mindben ezt fogod találni: xilit hasmenést okozhat, eritritol nem, mert ... fentebb beidéztem.

Bármelyik okozhat bármit érzékeny embereknél, nekem csak az ütötte meg a szememet, hogy pont az eritritolnál emeled ki a hasmenést, ami pont nem arról hires.

hdnctrl 2016.04.21. 12:15:09

Xilit, sztívia nálam hasmenést okoz - vajon mennyire lehet akkor egészséges?

Tessék inkább normális cukrot (gyümölcs-, szőlő-, nád-, répa)-, vagy mézet enni, és MÉRTÉKET TARTANI.

...andras... 2016.04.21. 12:25:00

Nagyon nem értek egyet a listával, illetve annak egy részével.
Szőlőcukor? Brutálisan gyorsan felviszi a vércukrot, ami nagyon megterhelő.
Egyértelmű, hogy az alacsony GI-ű cukrokat és cukorpótlókat kell előnyben részesíteni, ami ebből a listából a fruktóz, eritritol és sztívia.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2016.04.21. 14:00:45

A xillit minket is megfosat, az eritrit viszont nem. Nekem a tompább, kicsit "hűsítő" érezetű íze a fő problémám vele, persze az árán kívül. Komolyabban még nem próbáltam használni (pl sütibe), de amúgy szimpatikus.
A juharszirup nagyon nem illik ide, annyira aromás, intenzív ízű, hogy csak ízesítésre használom (persze az édességével együtt). Hasonló a probléma a többi szirup jellegű cuccal is, és a méz is határeset.
A sztíviát még akkor próbáltam, amikor elkezdett terjedni, nekem nagyjából bejött, csak valahogy másképp édes és elég erős fűíze van.

Cogito sum (törölt) 2016.04.21. 20:26:17

@midnight coder: Az adag a lényeg!
A kígyómérgekből már számtalan életmentő gyógyszert készítettek, sőt a gyógyszerkutatások ma már leginkább a természetes mérgek gyógyászati alkalmazását kutatják.

Cogito sum (törölt) 2016.04.21. 20:29:10

@khell: A gyógyszerek betegtájékoztatóján azok a mellékhatások szerepelnek, amik bizonyíthatóan előfordulhatnak. És ez még csak a fele a valós mellékhatásoknak, mert a keresztreakciókat nem tudják tesztelni.

fordulo_bogyo 2016.04.21. 21:56:57

1. A nadcukor es a repacukor ugyanaz az anyag, csak mas novenybol vonjak ki.
Van hofeher es van barna mindkettobol, ez a tisztitas merteken (vagy utolagos szinezesen) mulik.
2. A fruktoz repacukorbol, nadcukorbol vagy kukoricabol keszitik.
A fruktozt csak a maj kepes emeszteni.
Nem otvenszer, hanem masfelszer edesebb a kristalycukornak (repa vagy nadcukornal).
Xilit: termeszetes??? Ket lepcsos kemiai reakcioval allitjak elo, nem kivonjak, hanem szintetizaljak! Hemicellulozt, novenyi rostokat (mostanaban kukoricaszarat) nagy nyomason sosavvl hidrolizaljak, majd vegyi uton redukaljak... termeszetes... hm.

csacsala 2016.04.22. 09:01:05

@fordulo_bogyo: A cikk címében zárójelben van a "természetes" szó, tehát ez nem vonatkozik mindre... Egyébként ha már itt tartunk, bármely más cukor fán, bokron, vagy földben terem a maga fogyasztásra alkalmas valójában? Nem.

fordulo_bogyo 2016.04.22. 13:20:20

@csacsala: "10 tényleg egészséges (és természetes) cukor alternatíva"
Az ES kapcsolja a termeszeteset az egeszegeshez, semmi nem utal arra, hogy lenne a listaban mesetrseges (szintetikus) is.
A termeszetes azt jelenti, hogy a termeszetben megtalalhato, nem kell atalakitani, csak tisztitani, a mesterseges meg azt, nem talalhato meg a termeszetben, KEMIAI szintezissel allitjak elo.
Bizonyos korokben a termeszetes = jo, a mesterseges, szintetikus = rossz.
Fuggetlenul attol, hogy szerintem ennek semmi, de semmi igazsagtartalma nincs, ugy ertem semmit nem mond az adott anyag "josagarol", arrol, hogy egeszseges vagy sem, ha mar egyszer valaki hasznalja ezt a jelzot, akkor legyen vele kovetkezetes.
A xilit (nyirfacukor), a rizsszirup (!), eritritol, a fruktoz (!) es a glukoz, szolocukor (!) amit a boltban vasarolhatsz azok kemiai reakciokkal, azaz szintetikusan keszulnek, nem a termeszetes elofordulasbol (mar amelyik elofordul) tisztitjak oket. A nyulc kozul ot szintetikus...
süti beállítások módosítása