Miért vagyok folyton annyira fáradt?
2016. november 23.

Miért vagyok folyton annyira fáradt?

Az „idő pénz”, „az alszom majd a sírban”, illetve a „csak túlóra árán juthatok előre, és kapom meg az év végi prémiumot” típusú mondatok mindannyiunk számára ismerősek. De tisztában vagyunk-e azzal, hogy korunk hazug mantrái hogyan teszik tönkre az egészségünket, sőt az egész életünket?

ejszakai_munka.jpgArianna Huffington amerikai üzletasszony néhány évvel ezelőtt egy éjszakába nyúló tárgyalás után még beugrott az irodába, hogy elintézzen valamit, majd másnap reggel vértócsában ébredt. Mi történt? „Semmi komoly”, azon kívül, hogy a munka miatt annyit éjszakázott és repült ide-oda, mit sem törődve a jetlaggel, hogy egész egyszerűen eljutott a fáradtságnak arra a szintjére, ahol a szervezete feladta a küzdelmet: elájult.

Arianna olyannyira komolyan vette a figyelmeztető jelet, hogy beleásta magát az alvástudományba, és ma már az "alvás evangélistájának" mondja magát. Mégis, mire jött rá, miközben rászokott az éjszakai "nyolcórázásra"?

Két alvás között

Az Odüsszeiában Homérosz első és második alvásról beszél: az ókori görögök néhány órát ébren vagy épp félálomban szenderegve töltöttek az éjszaka közepén. Ez volt az álmok értelmezésének ideje, illetve a lehetőség arra, hogy tudatára ébredjenek életük rejtett tartalmaira, meditáljanak, imádkozzanak. Ugyanakkor a történészek szerint a kreatív időkihasználásnak köszönhetően ekkor fogant anno a legtöbb gyermek is... Egy amerikai kutatás is alátámasztotta, hogy az ember természetes alvásciklusa valóban szakaszos: mikor a kísérleti alanyoknak tizennégy órán át egy mesterséges világítás nélküli szobában kellett aludniuk, visszatértek a töredezett alváshoz. Thomas A. Wehr, a tanulmány szerzője arra jutott, hogy mai alváskultúránk a modern világítástechnológia terméke.

A korszellem átalakulásának árulkodó jele, ahogy idővel átalakultak a hálószobák funkciói is. A kapitalizmus beköszöntéig a művelt kultúrákban a hálószoba is ugyanúgy a társasági élet központja volt, mint manapság a teraszok vagy a nappalik. A Napkirályról például köztudott volt, hogy előszeretettel fogadta hálószobájában, az ágyban henyélve a mindenféle rangú vendégeit.

Nem alszom, tehát fontos vagyok

Mondani sem kell, hogy a globalizáció korában, hiába rukkolt elő forradalmi eredményekkel az alvástudomány az elmúlt évtizedekben, az alkalmazotti stressz és kiégés még mindig  járványként pusztít. Arról nem is beszélve, hogy a túlmunka és a stressz ma kimondatlanul a társadalmi, illetve az anyagi státusz egyfajta jelzése: „tele vagyok melóval, vagyis fontos, mi több, nélkülözhetetlen vagyok”.

Ennél már csak az pusztítóbb, hogy sok esetben önkéntelenül már a kezdetek kezdetétől tönkretesszük gyermekeink és az alvás viszonyát, amikor büntető-fenyegető eszközként használjuk az alvást. „Ha nem eszed meg vacsorára a főzeléket, mész a kiságyba, mész lefeküdni, mars az ágyba” – a hasonló üzenetekkel leginkább azt tanítjuk meg a kicsiknek, hogy az alvás egy fenyegető, elkerülendő dolog, ami szükségszerűen a játék, a szórakozás végét jelenti.

Mindezek után az iskola végleg lerombol mindent, ahol a gyerekek már 6 éves koruktól csodálatosan megtapasztalhatják, hogy milyen a kiégés és a létezés úgy, hogy az embernek nap, mint nap megerőszakolják a bioritmusát. A felsőoktatási intézmények pedig nem mások, mint a kialvatlanság valóságos szentélyei, ahol a vizsga másként nem lehet meg, csak tanulással töltött, küzdelmesen végigvirrasztott éjszakák árán, ha pedig nem dolgozat vagy felelet készül, akkor egy buliból sem szabad kimaradni...

A legmodernebb kutatásoknak hála ma már tudjuk, hogy kellő mennyiségű alvás mellett (ami egy felnőtt ember esetében éjszakánként minimum 7 óra), kétszer annyi esélyünk van arra, hogy emlékezzünk bármire. Sőt, az alváshiány úgy is képes rombolni az emlékezőképességünket, hogy olyan dolgokra is „emlékezünk” általa, amelyek nem történtek meg. A Kaliforniai Egyetemen végzett kutatás konklúzióján akár nevethetnénk is, de hátborzongató, hogy már egy kis alváshiánytól is könnyen manipulálhatóvá válunk. A következetes alváshiány hosszú távon az agysejtek pusztulásához vezet, továbbá növeli a későbbi mentális betegségek, köztük az Alzheimer-kór és az időskori elbutulás kialakulásának kockázatát. Szóval egész nyugodtan gondoljunk úgy az alvásra, mint egyfajta nyugdíjkasszára, hosszú távú befektetésre a jövőbe!

Az alvásnak jár a tisztelet!

signs-dealing-insomnia.jpgPersze hosszan lehetne még sorolni, hogy az alváshiány még hány szempontból káros: növeli a stresszt, a zsír iránti igényt, a depresszió, a rák és a cukorbetegség kialakulásának kockázatát, azt már nem is említve, hogy az alváshiány felelős lehet a meddőségért is. Egy 2013-as dán tanulmány megállapította, hogy a 6 óránál kevesebbet alvó, illetve az akut alvászavarokkal küzdő férfiaknál egy idő után 25%-kal csökkent a spermaszám.

Ha szorongás, stressz, a napi teendőkön és problémákon való töprengés nem hagyja esténként elaludni, valószínűleg úgynevezett pszichofiziológiai álmatlanság gyötri. Persze mindig tehetünk azért, hogy jobb szervezéssel időben kerüljünk ágyba...

Amennyiben ez nem lenne elég vigasztaló, azt minden esetre jó tudni, hogy megromlott kapcsolatunk az alvással nem feltétlenül a mi hibánk, sokkal inkább a történelem hozadéka, arról nem is beszélve, hogy már a küszöbön toporog az alvás újabb forradalma. A világ legjövedelmezőbb, leginnovatívabb vállalatainál, például a Google-nál, vagy a francia telekommunikációs piacot szinte uraló Orange-nál már bevezették például a délutáni sziesztát. Aki úgy érzi, hogy húsz-huszonöt percnyi „ejtőzésre” szüksége van, megteheti. És utána frissen, kreatívan folytatja a munkát. A kutatások szerint ugyanis valamikor kettő és három között, kora délután mélyponton van az agyműködés.

Az alvással kapcsolatos leghírhedtebb emberkísérletek egyike 1959-ből származik, mikor Peter Tripp New York-i DJ egy édesanyákat és csecsemőket támogató jótékonysági akció keretein belül 201 órán át ébren maradt, és így folytatta rádióműsorát a Times Square-n lévő üvegfülkéből. Peterből 3 nap után folyni kezdett a gyalázkodás és a káromkodás, 5 nappal később pedig erős hallucinációk törtek rá és paranoid módon kezdett el viselkedni. Ezzel párhuzamosan leesett a testhőmérséklete, és bár úgy tűnt, ébren van, agyának vizsgálata azt mutatta, hogy alszik....

Forrás: hvg

fb.png

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása